2011. július 6., szerda - ...mindig remekül káromkodott ha egy nagyon rossz hírt kapott. De mindig azt mondta, hogy halandóktól ne várjunk el tökéletességet. A kötelességünk az, hogy a próbálkozásainkat ne adjuk fel. (A Stone in Heaven / Am Ende des Weges Poul Anderson) Flandrynak írj egy levelet ezt írta [19:06-kor] | Pontszám:     0 (0) Jelentkezz be a szavazáshoz!

2011. május 29., vasárnap Az egész a Rocket család 3D termében kezdődött. Eltérően az elterjedt holo-látogatástól, mi még mindig a személyes találkozót preferáltuk, így hát teljes valómban álldogáltam a terem közepén, miközben a szoftver körénk építette fel az ép aktuális látnivalót vagy interaktív felületet. Most épp nem egy virtuális pilótafülkében találtuk magunkat, hanem egy relatíve távoli glóbusz felszínén álltunk, miközben az égre törő épületek egyike fokozatosan homályosította el a pár méterre tőlem álló haveromat. Egészen addig a program folyamatos  futását tapasztalhattuk, amíg el nem kezdte betölteni a forgalmat is. Egyből intettem, illetve kénytelen voltam pár sarkot arrébb csúszni (mivel pont egy bizarr, csavart, magas, üvegépület eltakarta), hogy szóljak Petenek a felesleges fáradtságért, még mielőtt lefagyna az egész, de addigra már ő is kiadta megfelelő hangparancsot. - Tudtad, hogy a helyiek valami obszcén nevet adtak annak a toronynak? - kérdezte Pete vigyorogva, miközben a az előbb említett üveg épületre mutatott. - Aha. - bár az extrém épületek belőlem is ámulatot váltottak ki, de tudtam, hogy Petenél nem ez a látnivaló élvez prioritást. - Szabad? - kérdeztem és választ sem várva egy új koordinátát adtam meg, aminek következtében minden elhomályosult és szinte másodpercek alatt vagy 100 kilométert csúsztunk észak felé, és kikötöttünk egy országút szélén, amit megművelt földek öveztek. Gyakorlatilag a nagy semmi középen álldogáltunk, mivel keleten a horizont közelében lehetett látni épület együtteseket, ami valószínűleg az a település volt ami rendelkezett valamilyen közösségi közlekedés csatlakozásával. Nyugaton viszont lebetonozott felületek mögött hatalmas ívelt hangárok, csarnokok álldogáltak. - Na látod? - mutattam önelégülten arra, - Nincs is messze, és kézzelfoghatóvá válik maga a technikai történelem. Mármint ha tényleg meglátogatjuk. - Ja, a maglev állomástól tényleg fél óra séta, .... kár hogy az a hogy is hívják... Hamp, Hample, vagy mifene ő Dix, nem Dux na mindegy az, és a kontinens amin rajta van, na meg az egész bolygó és az egész rendszer, jó kétszáz fényév távolságban van. - Ugyan! - legyintettem nagyvonalúan, miközben egy nagy táblázatot dobtam fel, ami  elsőre sajnos akkora lett hogy az ember nyaka belefájdult mikor az tetejétől próbálta megtekintetni. - Több mint kétszáz különféle eljutási lehetőség, és útvonal, akár közvetlenül akár a legextrémebb alternatívákkal, többszörös átszállással és megállókkal. - Rád bízom, de ne kelljen tülekedni, szorongani ... - mondta bizonytalanul. - És persze ne is legyen nagyon drága. - fejeztem be gondolatát. Egy jó ideje bűvészkedtem már a beállításokkal, és böngésztem végig a járatokat. Sajnálattal kellett konstatálnom, hogy az egy héttel ezelőtt megjelentetett még számomra is különlegességgel bíró utak már nem voltak elérhetőek és az akkori alacsonyabb árakról nem is beszélve amik szinte naponta változtak kiismerhetetlen módon. Bár ezek az útvonalak leginkább azért voltak érdekesek, mivel olyan közbeiktatott állomásokat, átszállásokat tartalmaztak, amik egy közvetlenül is elérhető cél esetében, általában fel sem merültek, és az égeszet még megfűszerezték azok a különleges géptípusok amik egy hagyományosabb úton nem találhatóak meg. Hát ezekről szomorúan mondtam le, mivel legtöbbjük már az általunk meghúzott lélektani árhatár fölé ment. Ettől függetlenül maradt még elég variáció amit tovább szűkítettünk, mivel se nem túl későn akartunk megérkezni se nem túl korán visszaindulni. Meglepetésünkre egy magas presztízzsel rendelkező szolgáltató fennakadt a szűrőnkön, és bár ajánlata tartalmazott átszállást a kvadráns gazdaságilag egyik legerősebb szektorának központja melletti, heliocentrikus pályán keringő, majdhogynem csak az átszállásnak szánt csomóponton, de árban még pont benne volt a hagyományos körítéssel együtt. Mivel még Petenek sem, sőt még nekem sem volt eddig közöm ehhez a jó nevű céghez, így már csak alibiből is átfutottuk a többi ajánlatot, (persze közben lebeszélve magunkat a többi, kevésbé csábító tülekedős, szorongós járatokról), hogy aztán visszatérve a kiszemelthez, nagy sóhaj közepette szabadítsam meg számlámat három főre szóló jegy árától. Éreztük innen már nincs visszaút. Az, hogy megint visszacsúsztunk a holoterem által a metropolisba és végiglátogattunk jó pár szálláshelyet, izgalmunk mellett már eltörpült , főleg, hogy itt már erősebben dominált az ár, de a helyszín is számított, végül is tényleg nem mindegy egy közel szubkontinensnyi poliszban, hogy mennyit utazol a látnivalókhoz. Éreztük, itt már nagyobb kompromisszum készségre lesz szükség, ami végül a komfortfokozatra hatott ki, de szerencsére hozta az ígért szintet, sőt felülmúlta picikét elvárásainkat, amit ugye alig mertünk kiolvasni az ismertetőből és abból a pár szégyenlős fotóból. Még megtekintettünk egy a poliszon kívüli tengerparti helyet is, egy történelmi kikötőt sirály vijjogással és hullámveréssel aláfestve, bár tudtuk, hogy amit most pillanatok alatt elértünk, ott a helyszínen bizony órákba is beletelhet míg a közösségi közlekedéssel leküzdjük azt a távolságot. Még megbámultunk egy 170 méter magas, öncélú tornyocskát, majd azzal az érzéssel váltunk el és tértünk nyugovóra, hogy egy kellemes kalandban lesz részünk, alig egy hónap múlva és mindehhez már biztosítottuk a feltételeket. .... A 150 fős komp sok g-vel elrugaszkodott a talajtól és fürgén törtetett meredek szögben a magasba, mintha csak menekülne a reggeli nap tapogatózó sugarai elől. Bár az utastérben esetenként max 1,5g-t lehetett érezni, ezen a komfortfokozaton ez átlagosnak volt mondható. Tíz perc rohanás után, már a légkörön kívül, a súlytalanság áldott állapota pár másodperc erejéig meghozta a megkönnyebbülést, ami azonnal elmúlt ahogy a jármű rácsatlakozott egy hordozóra és a mesterséges szabvány gravitáció beindult. A biztonsági öveket most már manuálisan is ki lehetett nyitni, de az ESB-150-es gyártmányokra jellemző szűkös utastér nem nagyon tett lehetővé kiadó mozgást, így az utazóközönség a helyén maradt. Pete, kinek nagyvonalúan a valóban luxusnak számító ablakos ülőhelyet átengedtük, a kvarcablakra tapadva búcsúzott el a lenti planétától, a narancssárga csillagunktól, az ismerős csillagképektől mielőtt a térköz semmitmondó masszája magába fogadta volna , a mi kompunkon kívül még vagy tucatnyi más hasonló utasszállítót vagy áruszállítót magával cipelő hordozót. Órákkal később, túl egy szabvány alap étkezésen és azért a lehetőségekhez képesti nyújtózkodáson, az utastér figyelmeztető feliratai tájékoztatták az utazóközönséget a térközből való kilépésre és a raetiai szektorba való megérkezésre. Én azért utaztam már az utóbbi időben ily módon és ezért volt összehasonlítási alapom, ami azt mondatta velem, hogy ennél azért jóval kényelmetlenebbül is utazhattunk volna, most pedig még meg is járathatjuk majd a lábunkat míg várunk a csatlakozásra. Különben is, egyikünk sem járt még ezen a hipermodern csomóponton, így biztos lesz elég újdonság számunkra amivel elüthetjük az időt. Az állomás a Minga rendszerének külső harmadában keringett a központi égitest körül, így a rendszer napja ebből a távolságból már csak szúrósan hunyorgott, alig kivehető látszó átmérővel. A Panavia egy hatalmas, számtalan dokkal és platformmal rendelkező kikötő volt, így nem volt csoda, hogy a hordozó legalább a miénken kívül még három kompot engedett el, mielőtt újra elnyelte a térköz. Ezek mindegyike is a mi célunkhoz tartott, de ez meg se kottyanhatott a helyi irányításnak, mivel az utastérből is látszott a nagyságrendekkel nagyobb, de problémamentesen zajló forgalom, amit bravúrosan kezeltek. Flandrynak írj egy levelet ezt írta [19:03-kor] | Pontszám:     0 (0) Jelentkezz be a szavazáshoz!

2011. április 20., szerda -... úgy sem tudna többet mondani annál, mint amire már te is gondoltál. - És mi lenne az? Ki húzott még egy cigarettát és meggyújtotta azokat. - Kapitányként egy seggfejnek kell lenned. De ezt már úgyis tudod rég. Flandrynak írj egy levelet ezt írta [21:44-kor] | Pontszám:     0 (0) Jelentkezz be a szavazáshoz!

2011. március 27., vasárnap A Sto-Li közlekedési csomópont, azóta, hogy legutoljára megfordultam itt, mit sem veszített barbár bájából, pedig annak is már jó pár évtizede. A közel ötven méter magas acél cölöpökön elterpeszkedő, dobozokból összerakott építmény fantáziátlanságát csak az irtó mocsok alól kikandikáló, de még így is feltűnő, betegesen narancssárga színe ellensúlyozta. A lehetetlen helyeken virító grafikák és érthetetlen koromfoltok kaotikus, immár évszázadok óta fennálló, felületeket uraló mintázata, már senkit nem hozott lázba. Nyolcszögletű ablakai valamikor futurisztikus benyomást próbáltak kelteni, de az ökörszemablakokra hajazó tünemények, már fénykorukban sem lehettek valami sikeresek. Bájának nagy részét mégsem kinézete adta, hanem lakói, akiknek egy része igazából csak átutazóként fordult meg itt. Akik itt kényszerültek átszállni és választani a négy féle közlekedési eszközök egyikéből, minden áldott vagy átkozott napon, hosszú hónapokon, éveken, évtizedeken át, valamint életük egy részét eme rituáléknak szentelni, azok kiérdemelték, vagy épp büntetésül kapták, hogy alakítsák az átszállóhely hangulatát. Sokan valóban az épület részévé váltak, és önkéntelenül is pózoltak a nap minden percében, akár a számtalan könyöklők egyikénél, és átszellemült tekintettel néztek át a hömpölygő forgatagon. Voltak, akik a lépcsőfogódzkodó alatt gubbasztva érték meg a hajnali napfény első tapogatódzó sugarait, amelynek fotonjai szinte utat törtek a gomolygó páraködbe vesző folyosók üvegtábláira rakódott mocskon keresztül, hogy megfáradva, mintha fényéveket küzdöttek volna le, vonják be különös, tompa aurával a kábulatban leledző alakok sziluettjeit. Flandrynak írj egy levelet ezt írta [13:26-kor] | Pontszám:     0 (0) Jelentkezz be a szavazáshoz!

2011. március 14., hétfő ohó, Germánia végtelen útjain mik meg nem történnek :-)) "Nyugodtan vezettem, hisz egy nyugodt sofőr vagyok, nagyon lazán büfé pózban, itt a mobil, ott egy Big-Mac, emitt meg Cola light, a lábtérben meg épp egy Deep Purple cd-t kerestem, és csak egy pillanatig nem figyelek, amikor is a jobb sávban mellettem, vágtatott el egy Ferrari Testarossa. Ekkor vége volt a kényelemnek és a vidámságnak. Mit kééépzel egyáltalán ez a dél olasz mozarella zabáló, hogy hol van ??? Hát egyből utána eredtem, végül is mit gondol magáról ez az olasz, akit elől beszippantok, és hátul kiszarom.  Egyből visszaváltottam, második sebesség, harmadik sebesség, negyedik sebesség, 220, 230, 240, a 235-ös tappancsok belemartak az aszfaltba, és a hat hengereim leordítják a fejemet, csaaak eeennnyííít tuúúdsz??? Eeez miiindeeeen? A turbófeltöltő a pusztítás szimfóniáját fütyüli, 260, 270, 280, 295-nél terelem magam előtt, az előírt másfél méteres biztonsági követési távolsággal, és már azon vagyok, hogy megadjam a végső büntetést, … fényszórózás 305-nél, hát mit csinál ez a dél európai hereborotváló? Elmenekül, gyáván és becstelenül a legközelebbi autópálya lehajtón, az országútra. Egyből azt gondoltam, ám legyen, hajrá, védekezz seggfej, az országút az én terepem, hehehe, itt én ülök a tápláléklánc tetején. Üldözöm tovább, majd szinkron-repülésben száguldunk tovább, Alsó-Szászországon keresztül, mint a gladiátorok, egy nyílegyenes részen elhúzok mellette, ő pedig elfogadja vereségét egy durva fékezéssel, elsuhanok mellette, lelki szemeim előtt látom már a győztes magasztalását, a pezsgőfürdőt, a nemzeti himnuszt, a boksz utcai macákat, éljen-éljen. … … Ebben a pillanatban villan a vakú. … Egy rövid pillantás körbe, hol is vagyok? Fő utca, falu közepe, egy rövid pillantás az órára, 238, höm hmm, biztos, vegyünk le tíz százalékot, hé talán megúszom, hehehe. Már látom is az uniformizált forgalom számlálókat, a táblával hadonászni, én bele a fékbe, pont a felfestésre megállva, a fickónak csak szélvédőt kellett volna törölnie és feltankolnia. Ekkor jön egy ilyen egyenruhás zsűritag, dühöngve a bal ablakomhoz, és leordítja a fejemet: - Tudja maga, hogy miért állítottuk le?? - Hát persze, egy pár currys kolbászt krumplival, legyen szíves." ah ugyan én örültem, hogy egyszer a 240-t megléptem egy kietlen úton, de ezek a történetek ... :-D, na jó ettől még a német humorról szóló  könyvet még mindig a legrövidebbek között tartják számon... Flandrynak írj egy levelet ezt írta [22:43-kor] | Pontszám:     0 (0) Jelentkezz be a szavazáshoz!

2011. február 28., hétfő ...az ördögbe is, addig tartson ki a civilizáció, amíg még pár borfajtát megkóstolunk, addig, amíg pár lovat meglovagolunk, még több lányt megcsókolunk, és egy vagy két balladát elénekelünk... Flandrynak írj egy levelet ezt írta [15:19-kor] | Pontszám:     0 (0) Jelentkezz be a szavazáshoz!

2011. február 27., vasárnap Az admiralitás önmagában is egy város volt. A hegyek közt tört a magasba, mint a mondáktól övezett Olümposz amit a titánok a hegycsúcson megostromoltak. ... és egy nap az istenek megint dühbe gurulnak, mint annak idején- remélhetőleg nem ugyanazzal a sajnálatos eredménnyel... Körülötte felhőkarcolók emelkedtek a magasba, összekötve magas utakkal, és hidakkal. Alsó szinteket folyamatosan megvilágították, a felsőbb szintek a felhőkön át törtek. Felvonók és mozgólépcsők egy átláthatatlan kuszaságot alkottak, de a közlekedés mégis simán folyt. Szinte érezni lehetett az aktivitást, ami a magas házakban uralkodott. Itt volt a hatalom csomópontja. Eddig a büszkeség, de ha az ember a színpad mögé nézett.... ... egy átkozott cégváros (vagy a jövőbe) és mégis, majdan amikor a bombák robbannak az űrből, amikor barbárok szétrombolt házak között üvöltenek, és az égő könyvek füstje beburkolja a , szétszaggatott világos egyenruhájú halottakat -  szóval amikor a hosszú éjszaka eljön, ami biztos, hogy bekövetkezik - száz vagy ezer év múlva - akkor az univerzum szegényebb lesz valami széppel és merésszel Flandrynak írj egy levelet ezt írta [22:27-kor] | Pontszám:     0 (0) Jelentkezz be a szavazáshoz!

2011. február 6., vasárnap "A támaszponton kívül emelkedtek az esti hideg levegőbe a gazdagok és hatalmasok még mindig impozáns villái, amik most üres héjak, elhagyatva, mint az egész bolygó, partra vetve a birodalom visszahúzódó áradása által. Egy két épületben csőcselék lakozott, amik alkalmakkor a támaszpont embereire támadtak és rabolták ki azokat. A városban lent a bűnözés uralkodott, és a bennszülöttek ledobták az idegen kultúrát, amit egykor hódolattal utánoztak. Nem messze a szórakoztató negyed nőtt ki fokozatosan a földből , széttöredező épületek az úttörő időszakból, emellett a bennszülöttek méhkas szerű agyagépületei, amiket felületesen más életformák igényeinek is átalakítottak. Utcák és sikátorok kanyarogtak a bárok, kuplerájok és tükörházak villódzó fényeik alatt. Habár a közlekedés nagyrészt gyalogosokból állt, a hangzavar fülsüketítő volt. Kelepelés, robaj, ordítozás száz különféle nyelven, zavaros, egzotikus zene töredékek, néha egy elfojtott kiáltás, vagy haragos morgás. Ugyanilyen letaglózó volt a testek, szemét, füst, parfüm és drogok szaga. Leginkább emberek voltak jelen, de egy csomó bennszülött, űrutazók, a legkülönfélébb fajok utazói keveredtek közéjük. " Flandrynak írj egy levelet ezt írta [22:02-kor] | Pontszám:     0 (0) Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. augusztus 15., vasárnap A nagyság mulandó élmény. Sohasem ellentmondás nélküli. Részben az ember mítoszteremtő képzelőerejének függvénye. Aki átéli a nagyságot, annak érzékelnie kell a mítoszt, amelynek része. Tükröznie kell azt, ami rávetül. Ezenkívül gúnynak és öngúnynak kell benne lakoznia. Ez az, ami megóvja a tulajdon pózaiba vetett hittől. Csak ez teszi lehetővé, hogy ne merevedjék bele önmagába. Öngúny híján még az időleges nagyság is tönkreteheti az embert. (Frank Herbert) azért kíváncsi vagyok, vajon hányan tartják magukat a fentebb leírtakhoz, Flandrynak írj egy levelet ezt írta [18:10-kor] | Pontszám:     0 (0) Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. január 31., vasárnap fura hogy jó időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy kézzelfoghatóvá váljon számomra az, hogy egy új pozícióba kerültem, amire bár nem törekedtem, de titkon bíztam, de most már nem áltathatom magamat tovább, hisz több mint egy év nem lehet csalás és ámítás, és láss csodát egy szerintem kevésbé ismert (ezért talán még nem is közhelyű) idézet is látóterembe került mely tökéletesen leírja azt a helyzetet amiben már eddig is sikerült és remélhetőleg továbbra is meg fogok felelni a kihívásoknak (<- na ez közhelyes:-D ): Große Männer, streben keine Macht an. Nein, die Macht wird ihnen aufgedrängt. "A nagy vezetők soha nem akarják a hatalmat, azt mindig mások testálják rájuk!" 'Great men do not seek power... they have power thrust upon them. Flandrynak írj egy levelet ezt írta [15:27-kor] | Pontszám:     0 (0) Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. február 25., szerda Amikor tovább beszélt, hangja inkább elmélázó majdhogynem vágyakozó volt: - Mi vagyunk a föld nélküliek. Így határoz a törvény, hogy időnk és pártatlanságunk legyen, a faj szolgálatához. (...) Mi vagyunk hát a törzs, amelyik a fajunk végső határait ismeri és akiket elsőként érintenek meg idegen világok titkai, világok amik sose lehetnek a mieink. (...) Nem csak primitív babonákkal találkoztam. Egy szer, egy régi szokás, egy legenda, egy filozófia... hogy is merjük mindezt babonaként letudni, holott  még saját magunkat sem ismerjük? Népeknél, akik sose alkottak gépeket, láttam dolgokat, amit egy gép sose tudott volna létrehozni.   Flandrynak írj egy levelet ezt írta [20:56-kor] | Pontszám:     0 (0) Jelentkezz be a szavazáshoz! - Megkérhetném, hogy a helyzetét elmagyarázza nekem, hogy megpróbálhassam a kijáró tisztelet megadni? - A rangom inkább civil mint katonai rang. - Itt nem pontosan ezeket a szavakat használta mivel náluk nem tettek éles különbséget civil és katonai kifejezések között, de ki lehetett találni az értelmét. - Ezt a rangot egy olyan arisztokrata viseli aki egy olyan vállalkozást irányít, amelyik a faj határainak a kiterjesztését tűzte ki céljául. (Milyen határokat? A tudás határát, a gazdasági, politikai befolyás határait? Valószínűleg ilyen különbség tétel számukra jelentőség nélküli lenne) (...)   Flandrynak írj egy levelet ezt írta [20:14-kor] | Pontszám:     0 (0) Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. február 8., vasárnap - Undorító! - megrázta magát. - Mi? A diszkrimináció? De kedves gyermekem - mi más lenne a civilizáció mint a különleges kiváltságok művészi alakzata? Flandrynak írj egy levelet ezt írta [16:02-kor] | Pontszám:     5 (1) Jelentkezz be a szavazáshoz! Valószínűleg egy tisztviselő biztosította őt arról, hogy ő egy derék leány, akinek most az a kötelessége, hogy kémként hazatérjen, és nagy valószínűség szerint eközben megöljék. Ezalatt rideg tűzzel virágoztak a rododendron bokrok a földi parkokban, és az arisztokrácia elkényeztetett ifjúsága húzott el mellettük útban egy újonnan épült szórakoztatópark megnyitásához. .... - Úgy sejtem, hogy egész életében jobban tartotta magát mint én. - Mit jelentsen ez? - - Á.... nehéz megmondani.- Gúnyos grimaszba szaladt a szája. - Nem táplálok romantikus elképzeléseket az úttörő életformáról, ahhoz már túl sokat láttam. Akkor már inkább az ágyamban fekszem, szürcsölöm a csokoládét, minthogy a reggeli szürkület előtt a földeken gürcöljek, vagy amit ezek az úttörők robotolásként teljesítenek. De a saját osztályomról sem tudom már magamat áltatni, sőt a saját életemről sem. Ti úttörők, ott  a határoknál vagytok az igazán egészségesek. Ti még ott lesztek - legtöbben legalábbis - amikor a birodalom már rég a legendákhoz fog tartozni. És ezért irigyellek titeket. Flandrynak írj egy levelet ezt írta [15:19-kor] | Pontszám:     0 (0) Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. február 2., hétfő - Megint csak ez az emberi mentalitás.- mondta Aycharaych. - A ti ösztöneitek úgy vannak megalkotva, hogy nem tudjátok elfogadni a a halált. Maga személyesen például mélyen belül, úgy érzi , hogy a halál vulgáris, nem igazi úriember. Nem igaz? - Talán. És maga hogyan nevezné? - Beteljesülés. Flandrynak írj egy levelet ezt írta [21:25-kor] | Pontszám:     0 (0) Jelentkezz be a szavazáshoz!

2007. június 24., vasárnap Hát végül eljött a nap amikor eleget tehettem áthelyezési utasításomnak ... az elmúlt időszakot szabadidő eltöltés szempontjából is sikeresnek mondhattam, hisz a múltkor taglalt kiránduláson kívül még sikerült egy szintén rajongó kollégával eljutnom egy archívumban ahol több ezer, legkülönfélébb fajtájú járművet őriztek, de mind-mind csupa archaikus típus volt, felidézve rég letűnt korok technikai színvonalát.[őszintén szólva egy kicsit a munkánkba is vágott a dolog :-) ] Ma meg sikerült a szektor főváros galaktikus állatgyűjteményét megcsodálnunk, a múltkori nagy csapattal még egyszer összejőve egy utolsó kirándulásra. Az egyik sikló rakterében bizony az én csomagom már ott lapult. Délután aztán kiraktak a kikötőnél, egy kicsit bosszankodtam, hisz az egész hektikusra sikeredett, de végül is a lényegre koncentráltam, még pedig arra, hogy az elkövetkezendő jó pár hétre nem lesznek közlekedési gondjaim. A formaságok elintézése után azon vettem észre magam, hogy a kiutalt jármű azonosítóját szorongatom nagy izgalommal, és hagyom, hogy a mozgójárda átvonszoljon a délutáni hőségben a többszintes parkoló platformokhoz. Nem kellett csalódnom, egy Blitz Springer várt rám, majdnem olyan amivel a csajok eddig hurcolásztak, de ez egy kicsit kisebbnek tűnt formásabb kinézete miatt, hisz ez egy GTC volt és inkább illet egy magamfajta magányos ürgéhez,(mint az a családi kompakt amibe eddig minden reggel elterpeszkedhettem hátul, miközben két csinos hölgy navigálta el azt a munkahelyünkhöz). Sportos kinézetéhez ha nem is a legjobb, de nem is leggyatrább hajtóművet társították, így minden gond nélkül sorolhattam be mindig a magasabb, gyorsabb folyósok áramlatába. Mivel eleget tanulmányoztam a környék térképeit, áramlatait, így manuálisan is vígan elnavigáltam magam az észak-nyugati negyed központjába, ahol kénytelen kelletlen, de kellett egy hetet egy szállodában dekkolnom, amíg egy tisztességes lakásnak legalább a fele, a környéken fel nem szabadult. (lejegyezve: 2009.01.18) Flandrynak írj egy levelet ezt írta [19:40-kor] | Pontszám:     0 (0) Jelentkezz be a szavazáshoz!

2007. június 16., szombat a szervezésnek hála azért adódott elég szabadidő is ahhoz, hogy bóklásszunk a szektorban és megismerkedjünk a látnivalókkal, így volt alkalmunk eljutni az annyira nem is távol lévő Acroniára melyen egy nagyon látványos beltenger (Mare Bodamicus) és környezete egy hívogató üdülő paradicsomként várta a pihenésre vágyókat, .... retró világ, mondaná egy régebbi énem, és valóban, a partmenti városka korzóján, "cutaway"be öltözött, sétapálcás, canotier fejfedőben flangáló urak mellettük napernyős hölgyekkel, akik keskeny, de hátul igencsak kipárnázott szoknyákat viseltek, amelyek tournürje a "Cul de Paris" sziluettjét követték, a csípőnél felhordott dupla fedőszoknyák pedig izgatóan susogtak séta közben. A hőségtől reszkető levegőben a víz felett egy Zeppelin húzott el méltóságteljesen dél felé. (Ekkor éreztem, hogy valóban érdemes volt a társasággal tartanom még akkor is, hogy ha kényelmetlenséggel járt az utazás, hisz a zsúfolt siklóban ötödmagammal kellett, öt fényéven keresztül szoronganom.) A beltenger nyugati horizontja mögé is átkeltünk, ahol megtekintettünk egy 45 hektáros botanikuskertet. A Maienowet szigetét kilométer magas, fennkölt gondolkodású fák uralták. (lejegyezve: 2009.01) Flandrynak írj egy levelet ezt írta [22:57-kor] | Pontszám:     0 (0) Jelentkezz be a szavazáshoz!

2007. június 14., csütörtök Ahogy ez lenni szokott, ilyen kis környezet változást sikeresen szoktam letudni.... egy aprócska kitérővel a mellékhelyiségbe[ :-D], bár ez relatív, tutira valami quantum szintű sűrűsödés miatt az ilyen helyeken mintha másképp telne az idő, így aztán meglepve bár, (de nem váratlanul) ért lakótársam óvatos érdeklődése hogylétem felől. Mikor végre kikászálódtam és összeszedve magam a pár órányi alvás után (ami pihenésnek aligha volt nevezhető), Mike felajánlotta, hogy bevisz engem, gondoltam itt nem lesz probléma a közös lakhatással, ha már az elején ilyen kedves. Meglepetésére visszautasítottam, mert szerencsére a csajokkal még idefelé jövet megállapodtunk abban, hogy jeleznek nekem amikor elindulnak, ekkor én szépen kisétálok a legközelebbi közlekedési folyosóhoz, ott aztán majd szépen felvesznek. (A rendszer működött, az ott eltöltött másfél hetem alatt nagyon kényelmes megoldásnak adódott.) (lejegyezve: 2009.01) Flandrynak írj egy levelet ezt írta [7:31-kor] | Pontszám:     0 (0) Jelentkezz be a szavazáshoz! A lányok kiraktak egy lakókomplexum előtt, még megvártam, amíg a horizonton magasodó domb felé vették az irányt, majd megindultam az egyik lépcsőház felé remélve, hogy a sötétben sikerül a helyes bejáratot megtalálnom. Ócska bőröndöm mely sem nem lebegett, se nem irányította magát, az éj csendjében bántóan hangos görgőin gurult mögöttem. A kis előkert lámpái itt ott kigyulladtak majd elhalványultak, ahogy mozgásomat érzékelték. A mellényzsebemben lévő azonosító kártyát a bejárat érzékelte, és kitárta magát, így még keresgélnem sem kellet a megfelelő kaput. A következő meglepetés a lépcsőházban ért, még jól emlékeztem a Teamleiterem beszámolójára aki szintén járt itt anno, és tudtam, hogy a magas földszint első lakását bérelte a "cég". De akkor miért nem kommunikált a kártyámmal, se egy jóváhagyás, se egy elutasítás, de még egy semleges visszajelzés sem érkezett az ajtó konzoljától. Egy percig bután álltam a sötétben, majd spontán megpróbáltam benyitni. Elsőre sikerült, sokat nem gondolkodtam, és már toltam befelé a cuccaimat, de azért megfordult a fejemben, hogy ok-ok, jóléti állam, ide vagy oda, egy üres lakás attól még zárva kellet volna, hogy legyen. Na igen, azért megállt bennem az ütő mikor az előszoba végéből nyíló szoba ajtajában, amelyet már nagyrészt a jótékony nyúlós homályt fedett, az utcai világítás, konyhán át gyatrán beszivárgó fényénél előbukkant egy fej. Ahogy voltam, görnyedten, bőrönd fölé hajolva, és kissé ledöbbenve elrebegtem helyi nyelven egy köszönésfélét, és motyogtam valamit, "hogy zavarok-e?" .(Hát persze így visszagondolva, aligha, ugyan kérem, hajnali két órakor :D ) Aztán egy belső inditatástól vezérelve saját nyelvemen szólaltam meg, ami aztán meg is törte az enyhén nevetséges "jeget". Mint kiderült a közvetlen kollégát sem értesítették érkezésemről és számomra is meglepetés volt az ő jelenléte. Szerencsére helyből nem volt hiány, volt választási lehetőségem. Összehasonlítva az otthoni hasonló stílusú, fantáziátlan, elemekből összerakott házak apartmanjaival, jóval nagyobb, és kétszer több helyiséggel rendelkezett. Az időpontnak és az egész napos izgalmak utáni kábultságnak köszönhetően sikerült egy olyan szobát választanom aminek a kanapéját fél órás nógatás után sem sikerült arra rávennem, hogy kinyíljon, így aztán provizórikus megoldás mellett döntöttem már ami az ágyazást illette. Sajnos keresztben egy kicsit rövid volt és a karfák gondoskodtak a hullámos érzésről. (lejegyezve: 2009.01) Flandrynak írj egy levelet ezt írta [5:54-kor] | Pontszám:     0 (0) Jelentkezz be a szavazáshoz!